| Jó tanácsok -
hátha könnyebb lesz |
| |
| Az évek során
legtöbbünk rájön: életünk alakulásáért mi is felelünk. Az SM annyiféle,
ahányan vagyunk, nem nézhetjük passzívan állapotunk változását. A következő
tanácsok talán segíthetnek, hogy ki-ki kialakíthassa megfelelő életmódját |
| |
|
Néhány alapelv: |
|
|
-
Állapotunkhoz igazodó
tevékeny élet, lehetőségeink maximális kihasználásával.
-
Kerüljük a kifáradást,
erőnk 60 %-át merítsük csak ki.
-
Feladatainkat
szakaszosan lássuk el.
-
Ami nagyobb fizikai
erőt követel, délelőtt végezzük, sokunk azonban éjjel mozgékonyabb.
-
Napközben többször is
iktassunk be frissítőként pihenést, lazítást, mozgásgyakorlatokat.
-
Fontos a
kiegyensúlyozott diéta, a megfelelő mennyiségű rendszeres éjszakai alvás.
Ne cseréljük fel a napszakokat.
-
Kerüljük a náthát, az
influenzát, a fertőzéseket, tisztálkodáskor a 32-33Co
feletti vizet és a napozást.
-
Ha életvitelünkbe
bármilyen változtatást vezetünk be - ami előnyös állapotunk
fenntartásáért, jobb közérzetünkért -, az első két héten figyeljünk oda,
utána váljék automatikussá.
-
Izmainkat naponta
mozgassuk át, hogy romlásukat megelőzzük, illetve elhúzzuk. Jól
kiszellőztetett szobában végezzük mozgásgyakorlatainkat, ügyelve a
légzésre, a helyes testtartásra.
-
Tanácsos torna előtt
kicsit átmasszírozni testünket, alkalmazzunk esetleg gyógynövényes
bedörzsölést: fokozza a keringést, lazítja az izmokat.
-
Minden mozdulatunkat
tudatosan, jól átgondolva indítsuk. Ajánlatos, hogy időnként szakember
ellenőrizze tornagyakorlatainkat.
-
Különösen hasznos az
úszás, a vizitorna. A víz előnyei: lazítja az izmokat, fokozza a
vérkeringést, így jó közérzetet ad, felhajtóereje miatt könnyebb a mozgás.
Hőmérséklete maximum: 28-31Co legyen.
-
Fontos a masszírozás,
ami erős simítás legyen, ne okozzon fájdalmat, idegességet. Ha családtag
végzi a masszírozást, csak a szív irányába masszírozzanak, izületek felett
ne, láz vagy betegség esetén tilos.
-
Néhány tüneten
enyhíthet a reflexzóna-masszázs, az akupunktúra, ám ha túl sok
erőfeszítést kíván, inkább árthat.
-
Sokunknak nagy gond az
incontinencia - vizelési zavar. Van rá gyógyszeres megoldás, elektromos
ingerlés, pulzáló mágneses tér - csak orvos tanácsára és felügyeletével
alkalmazzuk.
-
A gyógynövények Mária
Treben útmutatásai szerint hasznosak.
-
Ha táplálkozásunkban
szélsőséges módszereket alkalmazunk, félő hogy szervezetünk nem jut a
szükséges vitaminhoz, nyomelemhez.
-
Mellőzzük az állati
zsiradékot (hús, de sajt is tartalmazza). Használjunk napraforgó olajat és
hidegen préselt növényi olajakat, nem forrósítva.
|
|
Hetente kétszer-háromszor
fogyasszunk halat, májat, naponta nyers zöldséget, gyümölcsöt, zöldleveles
zöldséget (brokkoli, spenót, kelbimbó, fejes saláta), gabonamagvakat (árpa,
zab, hajdina, búza, rozs), pelyhesítve, lapított formában müzliként. Tegyünk
bele len,- napraforgó,- szezámmagot, diót, mogyorót, aszalt és friss
gyümölcsöt (kókuszt ne), együk joghurttal, tejjel, mézzel. A répacukrot csak
a leromlott szervezet igényli. Teljes értékű a barna kenyér. |
|
|
|
Életünk velejárója lehet
valamilyen segédeszköz, amely növeli mozgékonyságunkat, függetlenségünket,
biztonságérzetünket. Ne szégyelljük, használjuk, de csak ha szükséges!
Magyarországon az SM-mel kapcsolatban az egészségügynek rengeteg lenne a
teendője. Rehabilitációnk sem megoldott. Létre kellene tehát hozni egy u.n.
SM centrumot, melynek egyik feladata a rehabilitáció lenne. |